Csoportos önkéntesség
Csoportos önkéntesség révén 10-40 főből álló nemzetközi csapat csatlakozhat a szervezethez 14-59 napon át. A 18-30 éves fiatalok ezalatt 30-38 órában segítik a szervezet projektjét.
A csoportos önkéntes projektek lehetővé teszik, hogy szervezetek vagy intézmények európai uniós támogatással legalább 5 főből álló, nemzetközi önkéntes csapatokat fogadjanak, és fiatal, elkötelezett emberekkel dolgozzanak együtt. A résztvevők ez esetben nem a szervezet mindennapi munkájába csatlakoznak be, a tevékenység hossza miatt elsősorban inkább projektalapú együttműködésekre (pl.: a szervezet által megvalósított gyerektáborok, fesztiválok, időszakos információs kampányok szervezésében való részvétel) van lehetőség.
1. A pályázattípus célja
Az Európai Szolidaritási Testület önkéntes projektjei lehetővé teszik, hogy a civil célokat kitűző intézmények és szervezetek elhivatott fiatalokkal kerüljenek kapcsolatba és bevonják őket projektjeikbe. A projektek a szolidaritás nevében valósulnak meg, azzal a céllal, hogy a társadalmi kihívásokra reagáljanak, növeljék a közösség erejét és összetartozását, továbbá erősítsék a társadalmi befogadást.
2. A pályázásra jogosultak köre
Non-profit és for-profit szervezetek, valamint intézmények, amelyeket programországban alapítottak és érvényes vezető szervezeti minőségi tanúsítvánnyal rendelkeznek.
3. Támogatható tevékenységek
A csoportos önkéntesség keretében legalább 5 fős csoport valósíthat meg 14-59 napos önkéntes tevékenységeket. A 18-30 éves fiatalok legalább negyedének külföldinek kell lennie, hogy a projekt interkulturális jellege biztosítva legyen. Az önkéntes csoportok a tevékenységük hosszából adódóan inkább projektalapú munkában vesznek részt, nem pedig a szervezet mindennapjaiban, így például támogathatják a szervezetek által lebonyolított szolidáris aspektussal bíró fesztiválok, gyermektáborok megvalósítását, részt vehetnek kulturális örökségek helyreállításában vagy állatvédelmi megmozdulásokban.
A projektek rövidsége lehetővé teszi, hogy a szervezetek olyan kevesebb lehetőséggel rendelkező fiatalokat is bevonjanak, akik egy hosszabb külföldi kalandba (még) nem mernek belevágni, de szeretnének interkulturális tapasztalatokat szerezni, kipróbálni magukat és önkéntesként tenni valamit a közösségért.
4. A programban részt vevő országok
Programországok:
- az európai uniós országok és
- Liechtenstein, Izland, Észak-Macedónia, Törökország
Partnerországok:
- Norvégia
- Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Szerbia
- Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Grúzia, Moldovai Köztársaság, Örményország, Ukrajna
- Algéria, Egyiptom, Izrael, Jordánia, Libanon, Líbia, Marokkó, Palesztina, Szíria, Tunézia
- Oroszország
5. Pályázati feltételek
A pályázati feltételekről a pályázati útmutató önkéntességről szóló részében lehet többet megtudni.
6. A támogatás mértéke
Önkéntes projektek keretein belül a Szolidaritási Testület a fiatal résztvevő utazási költségeit (lakhelytől a projekt helyszínéig és vissza, egyszeri alkalommal), lakhatását és étkezését támogatja. A fiatalok személyes kiadásokra zsebpénzt kapnak. A program külön támogatást nyújt kevesebb lehetősséggel rendelkező fiatalok bevonása esetén. További információk a pályázati útmutatóban találhatók.
7. A pályázás menete
A pályázás menetéről bővebben a linkre kattintva lehet olvasni.
8. A pályázatok beadásának határideje
2025-ben egy pályázatbenyújtási határidő van:
- 2025. február 20. 12:00
A hivatalos pályázati felhívás a linkre kattintva olvasható.
9. Pályázati keretek
2025-ben a magyar nemzeti iroda által kezelt keretek:
Pályázati kategória | Éves keret |
Önkéntesség | € 2 624 390 |
Szolidaritási projektek | € 354 421 |
10. Korábbi pályázati felhívások és útmutatók
2025
- Pályázati felhívás
- Európai Szolidaritási Testület pályázati útmutató 2025 (angol)
- Európai Szolidaritási Testület pályázati útmutató 2025 (magyar)
2024
- Pályázati felhívás
- Európai Szolidaritási Testület pályázati útmutató 2024 (angol)
- Európai Szolidaritási Testület pályázati útmutató 2024 (magyar)
2023
- Pályázati felhívás
- Európai Szolidaritási Testület pályázati útmutató 2023 (magyar)
- Európai Szolidaritási Testület pályázati útmutató 2023 (angol)
2022
- Pályázati felhívás
- Európai Szolidaritási Testület pályázati útmutató 2022 (magyar)
- Európai Szolidaritási Testület pályázati útmutató 2022 (angol)