Támogatás inkluzív projektek tervezéséhez

Fogyatékossággal vagy egészségügyi problémákkal élő fiatalok nemzetközi projektekbe való bevonásához.

Szervezetetek fogyatékossággal vagy egészségügyi problémával élő fiatalokkal foglalkozik? Szeretnétek Európai Szolidaritási Testület vagy Erasmus+ ifjúság pályázatot beadni, de elakadtatok ezen az úton? Esetleg már valósítottatok meg projektet ifjúsági területen, de most szeretnétek a fenti, számotokra új célcsoporttal foglalkozni? Csatlakozzatok szervezeti támogató programunkhoz!

Jelentkezünk a támogató programra!

A támogató programról

A Tempus Közalapítvány társadalmi befogadást erősítő szervezeti támogató programjában olyan szervezetek kérhetik külső szakember segítségét, akik fogyatékossággal vagy egészségügyi problémával élő fiatalokkal foglalkoznak, és nemzetközi projektekkel erősítenék munkásságukat.

A program emellett nyitott olyan, az ifjúsági területen már aktív pályázók számára is, akik szívesen foglalkoznának a továbbiakban fogyatékossággal vagy egészségügyi problémával élő fiatalokkal, eddigi szervezeti tevékenységüket új iránnyal kiegészítve.

A program során a szakember támogatást nyújt nektek a projekttervezés és a pályázatírás folyamatában, képessé tesz titeket arra, hogy projekteket valósítsatok meg az Erasmus+ ifjúság vagy az Európai Szolidaritási Testület keretein belül.

Szolidaritási Testület önkéntesei Lettországban

Mit jelent a támogató programban való részvétel?

A program alatt egy, a területen jártas szakember segíti a pályázásra és projektmegvalósításra való felkészülést a felmerülő szervezeti igényeknek megfelelően.

A támogatás alatt olyan kérdéseket járhattok körbe, mint:

  • Hogyan lehet segíteni az egészségügyi problémákkal vagy fogyatékossággal élő fiatalok ifjúsági projektekbe való gördülékeny bevonását?
  • Milyen támogatási formákat nyújt az Európai Unió a kevesebb lehetősséggel rendelkező fiatalok bevonásához?
  • Mikre érdemes odafigyelni inkluzív projektek megvalósítása során? stb.

„Rengeteget tanultunk és (többek közt) a programnak köszönhetően is sikerrel pályáztunk.” (Tempfli Kátya, Jel Alapítvány)

Jelentkezünk a támogató programra!

Mit vállaltok a csatlakozással?

  • Aktívan részt vesztek a teljes támogatói programban (maximum 20 óra, maximum 5 hónapra elosztva).
  • A folyamat után, 14 napon belül rövid beszámolót készítetek a szakemberrel való együttműködésről, amelyet a szervező Tempus Közalapítvány rendelkezésére bocsátotok a program további promóciójához.

„A szakember bevonásával sok olyan kérdésre adtunk közös választ, ami a jövőbeni működésünkhöz elengedhetetlen.” (Forgács Szabolcs, Látássérültek Szabadidős Sportegyesülete)

fiatal_down_szindromas_fiu

Mit vállal a programért felelős Tempus Közalapítvány?

A Tempus Közalapítvány:

  • fedezi a szervezeti támogató program költségeit;
  • szakembert biztosít a szervezet profilját, igényeit figyelembe véve;
  • a folyamat során ellátja a szervezetet a sikeres együttműködéshez szükséges információkkal.

„Segített a közvetlen kapcsolat és a személyes kommunikáció egy olyan személlyel, aki az ifjúsági programok megvalósításában kompetens volt. Így hiteles, praktikus információkat tudott átadni.” (Jármai Ágota, Mások Másképpen Alapítvány)

Jelentkezünk a támogató programra!

A kiválasztás szempontjai

A nemzeti iroda felelős munkatársai az alábbiak alapján választják ki a támogatásban részesülő jelentkezőket:

  • a szervezet fogyatékossággal és/vagy egészségügyi problémákkal élő fiatalokkal foglalkozik, de nincs tapasztalta nemzetközi ifjúsági projektek megvalósításában vagy
  • még nem tapasztalt fogyatékossággal és/vagy egészségügyi problémákkal élő fiatalokkal való munkában, de szeretné bővíteni a célcsoportjait, és már vett részt nemzetközi ifjúsági projekt megvalósításában.

A támogató program az Erasmus+ nemzeti irodák közötti társadalmi befogadást célzó stratégiai partnerség keretében valósul meg.

További információ: Bakonyi Katalin (katalin.bakonyi[kukac]tpf.hu)

kerekesszekes_fiu_dobol

Az ifjúsági területről

Az Európai Unió két programmal támogatja ifjúsági projektek megvalósítását: az Erasmus+ ifjúsági szektorával, valamint az Európia Szolidaritási Testülettel. Arról, hogy ezek az európai uniós pályázati lehetőségek hogyan erősíthetik a kevesebb lehetőséggel rendelkező fiatalok támogatását a linkekre kattintva lehet többet megtudni:

Jelentkezünk a támogató programra!

A böngészője elavult!

Frissítse vagy cserélje le a böngészőjét. A böngészőm frissítése

×