Fiataloknak a szolidaritási projektekről

18-30 éves fiatalok min. 5 fős csoportja valósíthat meg ilyen hazai kezdeményezéseket, hogy jobbá tegyék saját közösségüket.

Szeretnétek jobbá tenni, alakítani a helyi közösséget? Fontosnak érzitek a helyi gyerekek sorsát / a fenntarthatóságot / az idősek digitalizációját / a médiatudatosság terjesztését? Vagy valami más téma a szívügyetek? Vágjatok szolidaritási projektbe, és pályázzatok a havi 630 eurós támogatásra!

fiatalok_csoportja_projektmenedzsment

A szolidaritási projektekről

A szolidaritási projektek olyan hazai tevékenységek, amiket ti, fiatalok tervezhettek és valósíthattok meg. Minimum 5 fős, 18-30 évesekből álló csoportként tudtok így pozitív változást hozni a helyi közösségetekbe az Európai Szolidaritási Testület támogatásával.


A projekt hossza:
2-12 hónap.

Célja: helyi pozitív változás.

Megvalósítók: min. öt, 18-30 éves fiatal.

Támogatás: havonta 630 euró + coach + rendkívüli költségek.


Fontos, hogy a projektnek legyen egy meghatározott célja, amit a csoportotok együtt szeretne megvalósítani. Ezt tükrözzék a meghatározott tevékenységek is, amikbe minden megvalósítót vonjatok be. 

A szolidaritási projektek helyben megvalósuló projektek, amelyeknek lehet regionális vagy országos hatásuk is. Határmenti tevékenységek esetén megvalósíthattok határon átívelő tevékenységeket is. Magyar projekt keretein belül például Románia határmenti területeinek kihívásaira is reagálhattok. Ebben az esetben ti lesztek a projektmegvalósítók, a Romániában élőket pedig résztvevőként vonhatjátok be a tevékenységeitekbe; így akár ott élő fiatalokkal is összefoghattok, hogy egy közös ügyért tegyetek.

Emellett a projekt céljainak egyértelműen kapcsolódniuk kell az Európai Szolidaritási Testület által meghatározott európai értékekhez és célokhoz (pl. a fenntarthatóság, a digitalizáció, az aktív társadalmi részvétel és/vagy a társadalmi befogadás támogatása) is.

Amikor szolidaritási projektben vesztek részt, egy nemformális tanulási folyamat részesei vagytok, ahol sokat tud fejlődni a személyiségetek, csakúgy, mint szociális és állampolgári készségeitek.

Szeretnétek megtudni, milyen szolidaritási projektek léteznek? Nézzétek meg a projektgyűjteményt, amely európai szinten tartalmazza az elindult, valamint a már megvalósult projekteket!

Kik valósíthatják meg?

Olyan 18-30 év közötti fiatalok, akiknek hivatalos lakcíme van ugyanabban programországban, például – magyar projekt esetén – Magyarországon. Megvalósítóként határmenti együttműködések esetén a projekt résztvevőiként a szomszédos ország lakóit is bevonhatjátok a tevékenységetekbe és akár a szomszédos országban is végrehajthatjátok a projekt egy részét.

A programban való részvételhez emellett egyénileg regisztrálnotok kell az Európai Szolidaritási Testület portálján is.

Mit támogat a program?

A projekt költségeket (havonta 630 euró, a projekt hosszától függően), a coaching költségét (napi 137 euró, maximum 12 nap) és a kevesebb lehetőséggel rendelkező fiatalok bevonásához kapcsolódóan felmerülő rendkívüli költségeket (100%-os megtérítéssel). Részletek a pályázati útmutatóban.

Hogyan működik?

Egy projekt jellemzően így épül fel:

  • előkészítés: az igények felmérés, a cél meghatározása, a projekt tevékenységeinek, lépéseinek megtervezése és a pályázat benyújtása;
  • projektmegvalósítás: a kitűzött célok és tevékenységek megvalósítása, szükség esetén újra tervezése a célok alapján;
  • follow-up: az aktivitások értékelése, a tanulási eredmények tudatosítása és elismerése egy tanúsítvánnyal, a projekt eredményeinek széles körben való megosztása.

fiatalok_projektmendzsment_meeting

Hogyan pályázhattok?

Támogatásra minimum 5 főből álló csoportként tudtok pályázni a nemzeti irodánál (Tempus Közalapítvány). Pályázni évente kétszer tudtok, általában februárban és októberben (2024-ben február 20-án és október 1-jén). További részletek a Hogyan pályázhattok? menüpontban.

TIPP! Ha van már egy jó ötletetek, de elakadtatok a pályázási és projektkidolgozási folyamatban, jelentkezzetek szolidaritási projektek kidolgozását elősegítő támogató programunkra!

Tippek a pályázáshoz

Szeretnétek belevágni egy szolidaritási projektbe, de nem tudjátok, hogyan kezdjetek a tervezéshez? Olvassátok el a szolidaritási projektekkel kapcsolatos tippjeinket és szerezzetek hasznos tanácsokat, inspirációt!