Kiosztották A Közösség Ereje Nívódíjat

A Solidarity:ON - A részvétel ereje című rendezvényen a program történetében először osztották ki A Közösség Ereje Nívódíjat a legkiemelkedőbb Szolidaritási Testület projekteknek.

Az Európai Szolidaritási Testület idén ünnepli 5. évfordulóját.

Az Európai Unió programja lehetővé teszi, hogy 18-30 éves fiatal felnőttek és szervezetek a szolidaritás nevében valósíthassanak meg közösségi kezdeményezéseket itthon és külföldön. Az október 5-i Solidarity:ON – A részvétel ereje című rendezvényen a program történetében először osztották ki A Közösség Ereje Nívódíjat a legkiemelkedőbb Szolidaritási Testület projekteknek.

A fiatalok generációjában rejlik a lehetőség, hogy hosszú távon jobbá tegyék a társadalmunkat.

 - az Európai Szolidaritási Testület program támogatásával és önkéntes lehetőségeivel ezt kívánja minden európai fiatal számára lehetővé tenni. Az Európai Unió 2018-ban indította el önkéntességet és szolidaritást támogató programját, amelynek köszönhetően a 18 és 30 év közötti magyar fiatalok külföldi szervezeteknél önkéntes feladatokat vállalhatnak. A program azt is lehetővé teszi, hogy magyar civil szervezetek, egyesületek és alapítványok munkájában külföldi fiatalok vegyenek részt. Emellett a magyar fiatal felnőttek itthon is jót tehetnek a program támogatásával: szolidaritási projektet megvalósítva a számukra fontos helyi közösségi kihívásokra kereshetnek megoldásokat.

Több mint 100 résztvevő ünnepelte október 5-én az Európai Szolidaritási Testület nyújtotta lehetőségeket, a program eredményeit és 5. évfordulóját a Tempus Közalapítvány Solidarity:ON – A részvétel ereje! című eseményén. A találkozón a program résztvevői tapasztalataikat és élményeiket is megoszthatták egymással. 
Az elmúlt öt évben több mint 900 fiatal önkénteskedett külföldön, és több mint 1000 fiatal felnőtt majdnem 200 hazai szolidaritási projektet valósított meg.

 A Tempus Közalapítvány elhivatottan támogatja az Európai Szolidaritási Testület projektek megvalósítását. Összetett támogató programunk keretein belül szakemberek nyújtanak segítséget az önkéntesfogadó szervezeteknek és szolidaritási projektet megvalósítani tervező fiataloknak, akik akár egynapos workshopunkon is részt vehetnek. 
A támogatási lehetőségek a szolidaritasitestulet.hu-n érthetők el.

A közösség Ereje Nívódíj átadó csoportkép

A közösséghez tartozás erősíti a fiatalok mentális jóllétét

„Az önkéntesség, az aktív részvétel hatással van nemcsak a közösségre és a kezdeményezés célcsoportjára, de az önkéntesként aktívan cselekvő fiatal felnőttekre is. A közösséghez tartozás erősíti a fiatalok mentális jóllétét, és az aktív, cselekvő részvétel pozitív hatással van kezdeményezőkészségükre, önállóságukra, vállalkozókészségükre is”

- hangsúlyozta megnyitóbeszédében Dr. Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára. Kiemelte, hogy az Európai Szolidaritási Testület ehhez egyedülálló lehetőséget kínál a magyar fiataloknak, akik az önkéntességet külföldön is kipróbálhatják.

A program hazai koordinálását végző Tempus Közalapítvány főigazgatója, Bodrogi Richárd elmondta, hogy az önkéntes saját tudását és humánerőforrását biztosítja a közösség javára, miközben fejlődnek készségei és a személyisége, önismerete is. Az Európai Szolidaritási Testület szolidaritási projektjei révén lehetőséget biztosít arra, hogy a fiatalok emellett megtanuljanak pályázni és projektet megvalósítani is, miközben aktívan tesznek a közösségükért.

A közösség Ereje Nívódíj átadó díjazottak képe

A Közösség Ereje Nívódíj

Az ötéves Európai Szolidaritási Testület program történetében először a Tempus Közalapítvány kiosztotta a legjobb projekteknek járó A Közösség Ereje Nívódíjat. A díj azoknak a kezdeményezéseknek jár, amelyek kiemelkedők a szolidaritás területén, kiállnak a program által képviselt európai uniós értékekért, miközben helyi szinten is tesznek a közösségért.

A legkiemelkedőbb önkéntes projektnek járó A Közösség Ereje Nívódíjat a Nyitott Kör Egyesület Dráma Túra című projektje kapta
Az egyesület 3 magyar önkéntest fogadott határon túli területekről, akik belekóstolhattak a színházi nevelési módszerekbe, így hozzájárulva a diákok kompetenciafejlesztéséhez és kreativitásuk fejlődéséhez. Emellett a projekt során az önkéntesek értelmi fogyatékossággal élők napjait is színesebbé tették, amikor a Cserebogár csoportnak foglalkozásokat tartottak.

A legnívósabb szolidaritási projektet a Wu De Harcművészeti Egyesület fiataljai valósították meg. A szegedi csoport Virtues in Action – Erények a gyakorlatban című projektjének célja az volt, hogy több korosztály mozgását fejlesszék: a szolidaritási projekt a szépkorúak és a gyerekek egészségéhez járult hozzá. Ennek érdekében célcsoportra szabott feladatsorokat fejlesztettek ki, valamint készítettek oktató videókat és módszertani kiadványt is a projekt során.

A közösség Ereje Nívódíj átadó torta kép

Az önkéntesség hatalmas önismereti folyamat

A rendezvény során Juhász Bettina, pszichológus, a Mélylevegő Projekt egyik alapítója, megnyitó előadásában arról beszélt, hogy az önkéntesség és az aktív részvétel milyen hatással van az egyén jóllétére. Elmondta, hogy az önkéntesség jó lehetőség arra, hogy ne mélyvízben próbáljuk ki a képességeinket, célérzetet ad, erősíti a közösséghez tartozás érzetét és aktívan hozzájárul a készségfejlesztéshez is.

A kerekasztal-beszélgetésen szóba került, hogy mennyire személyiségformáló élmény tud lenni a külföldi önkéntesség. „A külföldi önkéntesek életünk minden területén kilépnek a komfortzónájukból. Az életüket, mint egy puzzle, újra kell építeniük. Ezáltal hatalmas önismereti folyamaton mennek keresztül és olyan képességüket tudják kibontakoztatni, amire otthon nem volt lehetőségük” – osztotta meg tapasztalatait Vásárhelyi Kriszta, klinikai szakpszichológus, aki éveken át mentorált Magyarországra érkező külföldi önkénteseket, jelenleg pedig a mentorokat készíti fel erre az útra.

További információ az Európai Szolidaritási Testület program újdonságairól és a pályázati lehetőségekről.