Save the date: nyári események az ifjúsági területen
Szolidaritási projektek megvalósítóit és/vagy egyetemi hallgatókat, a formális oktatás területén, valamint az ifjúsági szektorban dolgozó szakembereket várjuk eseményeinkre.
Ifjúságszakmai Nyári Egyetem (2024. július 16-19., Szeged)
Idén a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar társszervezésével valósul meg az Ifjúságszakmai Nyári Egyetem. Az esemény célja a hallgatók, a formális oktatás területén tevékenykedő, valamint az ifjúsági szektorban dolgozó szakemberek közti együttműködés elősegítése, a két terület közti kapcsolódási lehetőségek feltárása, és a szakemberek kompetenciafejlesztése. A tavalyi esemény tapasztalatai alapján a nyári egyetem remek lehetőség szakembereknek tudásbővítésre, kapcsolatépítésre és szakmai fejlődésre.
Hogyan tovább? – Műhelymunka szolidaritási projektet megvalósított fiataloknak (2024. június 10-11., Budapest)
Az esemény célja, hogy betekintést nyújtson a további pályázati és képzési lehetőségekbe a szolidaritási projektben szerzett tapasztalatok kamatoztatására. A műhelymunkán az információszerzés mellett lehetőséget szeretnénk adni a résztvevők projektjeinek bemutatására és további együttműködések megalapozására. Várunk minden szolidaritási projektet megvalósító fiatalt!
Részletek és regisztráció májusban a tka.hu Rendezvények menüpontja alatt.