Olaszország zöld szíve

Barangold be Umbriát és Olaszországot Roberta szemével!

Program: Európai Szolidaritási Testület
Tevékenység: egyéni önkéntesség külföldön
Résztvevők: 18-30 éves fiatalok
Hol? Európa bármely országában
Részletek

Az Európai Szolidaritási Testület önkénteseként 12 hónapig éltem Perugiában, Umbria tartományban. Ez Olaszország egyik legelszigeteltebb területe abban az értelemben, hogy az északiaknak dél, a délieknek észak, tenger nincs, és mindenki csak átutazóban keresi fel a várost. Ennek ellenére Perugia igazán megragadott, egész Olaszországgal egyetemben.

Perguia igazán nyugodt, pontosan úgy néz ki, mint a középkorban. Ha valamit (át)építenek, annak követnie kell a város stílusát. A szökőkút 1200 óta ugyanúgy csobog. Ráadásul a területet Olaszország zöld szívének hívják, mivel rengeteg a zöld. Akárhová mész vagy nézel, dombokat, hegyeket és erdőket látsz magad körül. Mindehhez jön a ragyogó napsütés, az olívabogyók és a bor – nem csoda, hogy itt olyan nyugalmat tapasztalhattam meg, amelyet azelőtt sehol máshol! Emellett a város igazi bóklászós hely. Nincsenek párhuzamos utcái, ha elindulsz bármerre, nem tudod, hogy ott fogsz-e kilyukadni, ahová szeretnél eljutni, cserébe viszont nagyon izgalmas felfedezéseket tehetsz.

Önkéntesként a tartományt is bejártam: a Szolidaritási Testület projektje során a társaimmal különböző témákban videókat készítettünk a helyiekről és az ide érkező önkéntesekről. Az Umbriában lévő kisvárások mintha ugyanarra a sémára épültek volna: minden kicsi dombon ott egy kicsi fehér-bézs városka, körülvéve a fallal. Az egyik város egyszerre gyönyörű és tragikus. Castelluccio di Norcia egy icipici zsáktelepülés fenn a hegyekben, ahová egy gyönyörű völgyön keresztül vezet fel egyetlen út. A völgyben nyár elején töménytelen mennyiségű pipacs virágzik, egyszerűen lenyűgöző. Az a szomorú benne, hogy Castellucciót pár éve teljesen romba döntötte a Norciát súlytó földrengés és a mai napig nem tudták visszaépíteni. Elég borzasztó látni, hogy a gyönyörű völgyön keresztül egy kísértetvárosba vezet az út, ahol már csak egy levesező van nyitva, hogy kiszolgálják azt az öt darab odatévedt turistát.

A régión kívül az „Istenek Ösvénye” (Sentiero degli Dei) tetszett talán a legjobban. Ez egy Sorrentóból Salernóba vezető túraút, amit az egyik barátommal jártam be. Egyszerűen lélegzetelállító. Amikor látod, hogy csak egy sziklaszirt választ el a tengertől, megérted, hogy miért hívják az istenek ösvényének… Nápoly is nagyon izgalmas élmény volt, Perugia szöges ellentéte. Amikor leszálltunk a buszról, arra gondoltam, hogy „Na! Ez pont olyan, mint a Köki!”. Igazi emberi arcok jöttek szembe, akiken látszott, hogy már egy kicsit megviselte őket az élet. Perugia ezzel szemben nagyon „a helyén van”, takarosak a helyiek, az autók és maga a város is.

Olaszországnak tényleg ezer arca van. Gondolkozom azon, hogy visszatérjek még ide egyetemre, és még többet fedezzek fel belőle!

Szeretnéd megtudni, hogy milyen interkulturális élményei voltak Robertának? Olvasd el a vele készült interjút!