Filmes egység szolidaritási projekt
Érzékenyítő beszélgetések egy rövidfilmhez kapcsolódóan. A Filmes egység beszámolója.
A 18-20 éves budapesti és Budapest környéki fiatalokból szerveződő Filmes egység nevű projektcsoportunk még a 2020-ban nyert pénzügyi támogatást egy szolidaritási projekt megvalósítására. A projektünk tematikájaként egy kisfilm elkészítése szolgált, amit budapesti és vidéki iskolákban egyaránt vetítve kezdeményezünk érzékenyítő beszélgetést fiatal (16-18 éves) közönségünkkel.

A kisfilm forgatását rögtön a pályázati támogatás megérkezését követően megkezdtük, igaz az időközben kialakult pandemikus körülmények átmenetileg visszább vették a forgatást. A munkálatokban a csoportunk minden tagja egyaránt részt vett. Közös munkák során kooperációs készségeinket és az egyéni felelősségünk kezelését ugyanúgy fejlesztettük. A támogatási összeg megteremtette a lehetőséget arra, hogy kellő technikai felszereléssel, optimális munkakörülmények között, valódi filmes stábként dolgozhassunk, ami mindannyiunk számára újszerű, előremutató tapasztalat volt.
Miután a film utómunkálatait lezártuk, nekiláttunk a vetítések, beszélgetések szervezésének. Az újfent felfutó járványveszély okán azonban a megkeresett iskoláknak nem lett volna módja fogadniuk így az első ilyen esemény az aktuális tanév első heteiben valósult meg, Velencén. A filmet értő és befogadó közönségnek vetítettük, akik örömmel aktivizálták magukat a párbeszédben is. A beszélgetések nagyban fejlesztették kommunikációs készségünket és mivel oldott hangulatú, kötetlen légkörben zajlottak, lehetőségünk nyílt a fiatalokkal való kölcsönös, építő gondolatcserére. A projekt során tíz vetítést valósítunk meg.
A kisfilmet itt lehet megnézni.