Egy emberpróbáló utazás tanulságai
Elmesélem nektek életem egyik legmeghatározóbb napját: azt, amikor kiutaztam magyar önkéntesként Lengyelországba 10 hónapra!
Igencsak korán, hajnalban jött értem a reptéri transzfer mikrobusz, hogy Szegedről kivigyen a Ferihegyi repülőtérre. Egy kellemes másfél óra után megérkeztem a terminálhoz, ahol rögtön elkezdtem a becsekkolást. Egyetlen egy feladott poggyászom volt, így miután azt sikeresen leadtam, már csak a kisméretű kézipoggyászomat kellett cipelnem az eléggé megterhelő biztonsági ellenőrzésen keresztül a beszálló kapuig. A váróteremben még maradt egy kis időm, hogy megpihenjek, mielőtt beszállok a repülőgépbe. Miután végre minden utas elfoglalta ülőhelyét, a pilóta megkezdte a felszállást. Mivel az már életem harmadik repülése volt, nem rettegtem túlságosan. Amikor elértük a maximális magasságot, teljes mértékben élvezhettem körülbelül tizenegyezer méter magasan Magyarország gyönyörű hegyvonulatait. Később, Szlovákia északi része felett elhaladva már a Magas-Tátra csodálatosan szépen húzódó hegyláncait is megpillanthattam. Fantasztikus élmény volt!
Miután kiszálltam a repülőgépből a lengyel Chopin Repülőtéren, mérhetetlen stresszt éltem át: előbb nem találtam a feladott poggyászomat, majd lekéstem azt a vonatot, amire még otthon megvettem a jegyet online, így végül ki kellett cserélnem a vonatjegyemet az ügyfélszolgálaton – idegen nyelven, idegen országban. Az volt életem első olyan igazán meghatározó kihívása, amikor ki kellett lépnem a saját komfortzónámból.
Amióta hazatértem Lengyelországból, sokkal magabiztosabbnak érzem magam, hiszen sikeresen megoldottam ezt a problémát, és biztos vagyok abban, hogy legközelebb sokkal gyorsabban és hatékonyabban fogom átlépni az ehhez hasonló akadályokat. A projekt során pedig tanultam a hibáimból, illetve abból is, hogy ne tartsak a hibáktól, hiszen senki sem tökéletes, és ha nagyon akarom, akkor előbb-utóbb mindent helyrehozhatok. Eldöntöttem azt is, hogy a hasonló helyzetekre mindig előre készítek egy „B” tervet is. Végül megtapasztaltam azt, ami a legfontosabb: nem szabad kétségbeesnem, emlékeztetnem kell mindig magamat arra, hogy nem vagyok egyedül. Lengyelországban is folyamatos kapcsolatban voltam a lengyel koordinátorommal, akitől bármikor segítséget kérhettem, sőt a helyiekhez, a járókelőkhöz is bármikor fordulhattam, ha olyan volt a helyzet.
Végül amúgy szereztem jegyet egy másik vonatra és embert próbáló négy óra elteltével befutott a vonatom Bydgoszcz városának főpályaudvarára. Ekkor már izgatottan vártam a találkozást a koordinátorommal, aki örömmel üdvözölt engem a vasútállomáson, és elkísért a projekt helyszínére, így a nagy utazás megpróbáltatásai jelentősen leegyszerűsödtek. Nem telt el hosszú idő a következő igazán örömteli találkozóig, mivel a leendő mentorom már boldogan várt minket Terespol Pomorski városkájának kicsike pályaudvarán. Igazán kellemesen meglepődtem, mivel óriási szeretettel magyarul köszöntött engem. A legelső találkozásunkra örökre emlékezni fogok, mert korábban sohasem gondoltam volna azt, hogy két nemzet között olyan tekintélyes, mély együttérzés lehetséges, mint amit akkor megtapasztaltam.
Azt követően, autóval meg sem álltunk Świecie-ig, ahol 10 hónapon keresztül önkéntesként dolgoztam egy média projektben. Miután végül sikeresen megérkeztem a szálláshoz a koordinátorom és a mentorom segítségével, olyan meglepetésben volt részem, amit azt hiszem, sohasem fogok elfelejteni: a hűtőmben már ott vártak a finomabbnál finomabb alapélelmiszerek. Egy igencsak megerőltető nap végén rendkívül kimerülten, de mégis boldogan feküdhettem leendő ágyamba, mert végre megérkeztem Świecie-be, egy eszméletlenül tartalmas napot hagyhattam magam mögött, és még 10 csodálatos hónap fantasztikus élményei vártak rám!
Ti is át szeretnétek élni hasonló élményeket? Vágjatok bele, hiszen mindannyian képesek vagytok rá, ha valóban akarjátok!